The Best bookmaker bet365 Bonus

Törpe dísztyúkok B


Bantam

Bantam

B Dürigen standardművében (1905) a fajta kialakulását illetően bizonyos ellentmondást tapasztalhatunk. A szerző a bantamot egyrészt "nagy fajták hasonmásá"-nak és "bantamosodott (törpésített) tyúkfajtá"-nak nevezi, másrészt az "eredeti fekete bantamtyúk"-ot eredeti törpetyúknak írja le. P. Trübenbach 1926-ban azt a véleményt képviseli, hogy a fajta neve nem a hazájára, a Java szigetén lévő Bantam helységre utal. Az angol "Journal of the India-Archipelage" szerint a kis tyúkot ugyan a Jáván lévő Bantam kikötőből hozták a hollandok és az angolok Európába, de erdetileg a "tulajdonképpeni japán hazájában" alakult ki. Nagy-Britanniában tollaslábú törpetyúkokkal keresztezték. Az ebből a vérvonalból származó állatok aztán 1870-ben kerültek Németországba. 1909-ben megalapított szakegyesületük az első szakegyesület volt német földön, melyet törpe tyúkfajtának hoztak létre.

Bővebben...


Bassett

Bassett

A fajtát eredetileg "Lüttichi Bassett"-nek hívták. Belga hazájában az eredeti törpékhez tartozó típust 1923-tól 1931-ig tenyésztéssel alakították, úgyhogy önálló fajtaként ismerhették el. A bassetteknek Belgiumban kezdettől fogva széles tenyészalapjuk volt, mely a háború után szinte teljesen kihalt. Néhány megmaradt törzsből azután újra meg tudták szilárdítani a tenyészalapot, és eltudták terjeszteni. Így került néhány állat 1958-ban az aurichi K. H. Collatz révén Németországba.

Bővebben...


Bergi törpe kukorékoló

Bergi törpe kukorékoló

H. J. Wittlich elmondásával ellentétben nem W. Küppersbusch a bergi törpe kukorékoló kitenyésztője, hanem a szász Gebigke, aki 1920 és 1925 között bergi kukorékolókból és bantamokból létrehozta az első törpét. Ezeknél az állatoknál mindenesetre még hiányzott a fajta nagytestű változatára jellemző, hosszúra nyúlt kukorékolás. Azok az állatok, melyeket aztán később Küppersbusch (Velbert) bemutatott, hozták ugyan a helyes kukorékolást, de törpének többnyire túl nagyok voltak. Azonban a mai törpe kukorékolók is elég nagyok a törpe formához képest a hosszan kukorékoló kakasok viszonylag nagy tüdőmérete miatt.

Bővebben...


Bergi törpe rezgőtarajú tyúk

Bergi törpe rezgőtarajú tyúk

Állítólag már 1925 körül léteztek bergi törpe rezgőtarajú tyúkok, melyek azonban H. Wieden adati szerint kihaltak. Ez a tenyésztő 1985-ben egy kiállításon látott egy türingiai törpe szakállas kakast. melynek színe hasonlított az ékmintás bergi rezgőtarajúéhoz. Ez a kakas bergi törpe kukorékoló tojókkal párosítva szakállas, ezüstszínű utódokat adott. H. Wieden beszámolója szerint: "A legjobb kakast párosítottam néhány testvérével és a törpe kukorékoló tojókkal. Az állatoknak kb. a fele volt olyan, amilyet szerettem volna. Csak egy dologban tértek el: mindkét kiinduló fajtának álló taraja volt, a törpe rezgőtarajúaknál viszont elhajló tarajra törekszünk. Ezt a jegyet csak szelekcióval lehetett rögzíteni, mert újabb keresztezések biztosan nem lettek volna helyesek. Egy év kényszerszünet után a lehető legrövidebb időn belül elismerték őket.

Bővebben...


Bielefeldi törpetyúk

Bielefeldi törpetyúk

A Németországban 1985-ben elismert törpetyúk az egyik legfiatalabb fajta. A nagytestű bielefeldi a hetvenes években alakult ki, és először "német tyúk"-nak nevezték. Ugyanezen a tenyélsztelepen jött létre G. Rothnál a hesseni Naztheimben 1981 és 1985 között a törpe bielefeldi. Ehhez többek között törpe new-hamoshire-t, törpe amrockot és törpe welsumit használtak. A Hannoverben megrendezett német fiatal baromfi kiállításon 14 kakast és 20 tojót mutattak be. A kakasok közül csak egy állat nyerte el a "nagyon jó" minősítést, míg a tojók közül három is megkata. A következő évben már 6 "nagyon jó állat" volt a törpe bielefeldiek között. A tenyészet, amelyet 1985-ben Hannoverben bíráltak, tíz, túlnyomórészt nagyon jó kakasból és tizenyegy tojóból állt, melyek közül a legyjobb állat a "kiváló" minősítést kapta.

Bővebben...


Brüggi törpeviador

Brüggi törpeviador

A súlykülönbség közte és lüttichi törpeviador között ugyan nem sokkal több, mint 100 gramm, de a brüggi lényegesen erősebb és "robosztusabb". Ezt a benyomást a szélesebb és rövidebb törzstájék és a csak éppen középhosszú hátvonal kelti. A kakas és a tojó szinte vízszintes tartása is hozzájárul ehhez a benyomáshoz. A vállak bár szélesek, de nem állnak annyira előre, mint a lüttichié.

Bővebben...


Törpe barneveldi

Törpe barneveldi

Ahogy sok más fajtánál, a törpe barneveldinél is rendelkezésre álltak kiindulási anyagként a növésben visszamaradt nagytestű állatok. Ahhoz azonban, hogy a törpe forma állandó maradjon, segítségül vették a törpe rhode-okat és a vörös törpe langschanokat. Ezt a tenyésztői munkát D. Giesen végezte 1922-től a ruhr-vidéki Mühlheimben, és a sikeres kiállítások után 1930-ban elismertette az új törpetyúk-fajtát. Már egy évvel később létrehozta pár tenyésztő a szakegyesületet, mivel már rögtön az elején meglepően nagy volt a törpe barneveldiek részvétele a kiállításokon. Az egyesület 1952-ben csatlakozott a nagytestű fajta szakegyesülethez. A legújabb színváltozatot, a fehéret először 1956-ban, Kölnben állították ki.

Bővebben...


Törpe borzastyúkok

Törpe borzastyúkok

Eredetéről ezt írja a standard: "Bár régóta ismert, nincsenek róla pontos adatok: de valószínüleg Kelet-Ázsiából származik". Ez a fajta genotípusát tekintve ugyanolyan mutáció, mint amit már a fodros tollú chabo-nál bemutattunk. Néhány írásban az ívelt tollú chabo-t is "japán borzas törpetyúk"-nak nevezik (pl. R. Gleichauf, 1972). Fenotípusát tekintve a törpe borzastyúkot önálló fajtaként kell kezelni.

Bővebben...


Törpe brabanti

Törpe brabanti

Holland tenyésztők 1930 körül kezdték tervszerűen kitenyészteni a nagyon régi nagytestű fajtából a törpeformát. Az első fekete színű állatokat 1935-ben Utrechtben állították ki. A második világháború alatt megszüntek a holland tenyészetek, így a törpe brabantit 1945 után újra kellett teremteni. Az ebbe a fajtába tartozó első állatokat Németországban 1966-ban állították ki.

Bővebben...


Törpe brahma

Törpe brahma

Eredetéről ezt írja a standard: "Bár régóta ismert, nincsenek róla pontos adatok: de valószínüleg Kelet-Ázsiából származik". Ez a fajta genotípusát tekintve ugyanolyan mutáció, mint amit már a fodros tollú chabo-nál bemutattunk. Néhány írásban az ívelt tollú chabo-t is "japán borzas törpetyúk"-nak nevezik (pl. R. Gleichauf, 1972). Fenotípusát tekintve a törpe borzastyúkot önálló fajtaként kell kezelni.

Bővebben...


Törpe brakel

Törpe brakel

Ezt a fajtát az 1956-os hannoveri fiatal baromfi kiállításon újonnan kitenyésztett fajtaként ismerték el. Közép-Németországban már 1952 óta alakították a tenyésztők a törpe brakelt. Korábban hiába próbálták a nagytestű brakelből a törpe típust kialakítani. Az arnsbergi tenyésztő, E. F. Werthmann azután megtalálta a módját, hogyan tenyésszen ki tipikus brakel mintázatú törpéket. Az aranyszínű törpe brakelt csak 1976-ban ismerték el.

Bővebben...

The best bookmaker bet365

Free Premuim Templates by BIGTheme