The Best bookmaker bet365 Bonus

Törpe dísztyúkok H


Holland törpetyúkok

Holland törpetyúkok

Ezt a bantamhoz hasonló törpetyúkot már a 18. század közepén is tartották Hollandiában, így Európa legrégibb törpetyúk fajtáihoz sorolható. Hogy az aranynyakú színváltozat létezett-e már 18S0-ben, nem teljesen biztos; kitenyésztett fajtaként azonban 1882 óta megvan. Hollandiában 1906-ban ismerték el ezeket a törpéket, és 1961-ben a német tenyésztő, K. H. Collatz (Aurich) révén kerültek Németországba. Elismertetésük két év múlva nem járt nehézségekkel, mivel már egy meglévő külföldi fajtáról volt szó.

Bővebben...


Törpe hamburgi

Törpe hamburgi

Az első törpe hamburgiak valószínűleg még a századforduló előtt jöttek létre nagytestű hamburgiból, bantamból és ezüst sebright-ból, ahogy az angol kiállítási tudósításokból kivehető. Németországban w. Dürigen is 1883-ban már ír erről az új törpetyúk-fajtáról, mely azonban A. Schumann szerint nem került nyilvánosságra. Hollandiában szintén foglalkozott néhány tenyésztő a nagy testű hamburgi törpésítésével. A húszas évek elején aztán német és holland tenyésztők tenyésztojásokat és állatokat cseréltek, így néhány törzs hamarosan német tulajdonba került. Az utódokat eztán már 1930 körül 20-30-as létszámban kiállíthatták Észak-Németországban és Lipcsében, ezüst- és aranyfényű színváltozatban, igen jó szín-, de a forma tekintetében kevésbé jó minőségben. Az első szakegyesületet 1933-ban alapították. Az aranyfényű színváltozat mindig is kisebbségben volt, miután először 1925-ben leírták. A második világháború után az ezüstfényű állatokból már csak töredékállományok maradtak, így ezt újra fel kellett építeni, az aranyfényűt pedig teljesen újra kellett tenyészteni. Ez a schüttorfi F. Lindemann tenyésztőnek sikerült az ötvenes években. A fekete színváltozatot először 1973-ban, kiállításokon mutatták be, azután, hogy már a harmincas években is megpróbáltak ilyen állatokat törpe változatban kialakítani. 1976-ban Hannoverben Tappen, Kühne, Eimertenbrink, Jansen, Caspers, Fritsch és Schumann tenyészeteiből egy jó kollekció bemutatása után ténylegesen felvették az új szín változatot a fajtaleírásba.

Bővebben...


Törpe holland fehérbóbitások

Törpe holland fehérbóbitások

Az Angliában a századforduló környékén kitenyésztett első törpe holland fehérbóbitások túl nagy méretük és a típus alkalmatlansága miatt már nem számítanak a mai fajta alapjának. K. Bosolnál Hamburg Winterhudéban holland kakas és bantam tojó keresztezéséből törpe holland bóbitások jöttek létre, melyek a húszas és harmincas években Németországban a kiállításokon lelkesítették a tenyésztőket. A düsseldorfi tenyésztő, Strunks később döntő mértékben hozzájárult a fajta megszilárdításához. Az első világháború után a német és a holland tenyésztők példás módon összedolgoztak, és nagyon magas tenyésztettségi fokot értek el főleg Türingia térségében.

Bővebben...


Törpe houdan

Törpe houdan

A brémai tenyésztő, H. Schierloh mutatta be nálunk az ötvenes évek közepén az első törpe houdanokat, és 1959-ben el is ismertette őket. Angliában lehetséges, hogy már azelőtt is létezett törpe szerű houdan, de közelebbi részletek nem ismertek. Csak az maradt ránk, hogy ott a kitenyésztéséhez nagy testű houdant, törpe sussexet és fekete tarka törpe itáliait - melyet akkoriban még törpe akonának neveztek - használtak. Schierloh a nagy testű houdant fekete páduaival keresztezte, és így fokozatosan nagyon típusos állatokat kapott.

Bővebben...

The best bookmaker bet365

Free Premuim Templates by BIGTheme